VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Szerdán este az Uránia moziban 20 órakor kezdődött a Magyarok a Barcáért című film díszbemutatója, melyen akadémiánk vezetősége mellett részt vettek a film szereplői közül a katalán klub egykori három magyar sztárjátékosának gyermekei, ifj. Czibor Zoltán, Carlos Kubala és ifj. Kocsis Sándor.
- Elsősorban az Aranycsapat Alapítvánnyal, ezzel együtt Kű Lajossal van kapcsolatom Magyarországról, ennek köszönhetően két évvel ezelőtt édesapámat újratemették a Szent István-bazilikában - mondta ifj. Kocsis, akinek fia, azaz az Aranycsapat klasszisának unokája jelenleg a Barcelona legkisebb csapatát, a hatéveseket edzi.
Ifjabb Czibor Zoltán, aki életében először jár Magyarországon, sportfotósként dolgozik, pályafutása során 1200 Barca-mérkőzésen tevékenykedett. A katalánok jelenlegi stílusáról elmondta, hogy a mostani játékrendszer alapköveit véleménye szerint a Barca magyar játékosai tették le. Carlos Kubala megjegyezte, ugyan Spanyolországban nőtt fel, de mindig magyar emberek közelében volt, így Magyarországot ugyanúgy a hazájának tekinti.
A Magyarok a Barcáért című alkotást már március végén bemutatták egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában a Dunán, ugyanakkor Kocsis Tibor hangsúlyozta, hogy a moziba kerülő film negyedórával hosszabb, azaz másfél órás, valamint a képi anyagok jelentős részét is kicserélték. A rendező hozzátette: várhatóan még a 2016-os Európa-bajnokság előtt elkészül majd a Kubala László életét feldolgozó film is.
A vetítést követő csütörtöki napon a legendák gyermekei ellátogattak a Fáy utcai sporttelepre, ahol Kovács Norbert, ügyvezető és Rabatin József, az Akadémia tulajdonosa fogadták őket. Vendégeink rövid bejárást tettek a sportcentrumban, valamint tiszteletüket tették Kubala László szobránál.
2014.05.23. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu