A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

MLSZ Marco Rossi keretet hirdetett: Négy korábbi akadémistánk kapott meghívót a válogatottba

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a Törökország és Koszovó elleni felkészülési mérkőzésre készülő 25 fős keretét, amelynek négy, korábban a Vasas utánpótlásában nevelkedő játékos is helyet kapott.

A magyar válogatott két mérkőzést játszik ebben a hónapban: előbb március 22-én, pénteken Törökország, majd március 26-án, kedden Koszovó legjobbjai ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

A nemzeti csapat 25 fős keretének három olyan játékos is tagja, akik korábban a Vasas Kubala Akadémián nevelkedtek, teljesítményükkel pedig kiérdemelték a meghívót: Szalai Attila, Nagy Ádám, Ádám Martin és – a belga Lommelben szereplő, az utóbbi időben az U21-es válogatottat erősítő – Vancsa Zalán is tagja a magyar nemzeti együttesnek. 

– Az ellenfeleink közül Törökország az erősebb. Ez a török válogatott már nem ugyanaz, mint amellyel pár éve játszottunk! Nagyon erősek és rengeteg tehetséges, fiatal játékosuk van, összességében tehát igen nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Második ellenfelünk, Koszovó ugyan valamivel gyengébb a törököknél, de így is erős ellenfél. Náluk most nevezték ki az új szövetségi kapitányt, így esetükben sok a kérdőjel, nem tudhatjuk, hogy a játékuk mennyiben fog változni. Eddig három belső védővel játszottak és nagyon direkt futball jellemezte őket. Érdekes lesz egy ilyen csapat ellen játszani, hiszen ez a stílus Eb-ellenfelünkre, Skóciára is jellemző. Ebből fakadóan ezek a mérkőzések már nagyon fontos állomásai annak a munkának, melynek célja, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a nyári Európa-bajnokságra – tért rá a válogatott előtt álló feladatokra a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A férfi A-válogatott 25 fős kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár FC)

Védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha BSC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (SC Freiburg), Szalai Gábor (FC Lausanne-Sport)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland AFC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Vancsa Zalán (Lommel SK), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

2024.03.12. 13:28

Vissza

  •   M GY D V P
    1 GYULAI TERMÁL FC 17 12 3 2 39
    2 TISZAKÉCSKEI LC 17 11 3 3 36
    3 ESMTK 17 10 5 2 35
    4 VASAS FC II. 17 11 1 5 34
    5 MONOR SE 17 9 5 3 32
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 17 10 1 6 31
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 17 8 3 6 27
    8 CSEPEL SC 17 6 4 7 22
    9 MARTFŰI LSE 17 6 3 8 21
    10 BKV ELŐRE 17 5 4 8 19
    11 TISZAFÖLDVÁR SE 17 4 5 8 17
    12 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17 3 8 6 17
    13 SZOLNOKI MÁV FC 17 4 3 10 15
    14 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 17 3 4 10 13
    15 PÉNZÜGYŐR SE 17 3 3 11 12
    16 METON-FC DABAS SE 17 1 5 11 8
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 8 2 0 26
    2 DVTK 10 6 3 1 21
    3 MTK Budapest 10 5 2 3 17
    4 BUDAPEST HONVÉD FC 10 5 2 3 17
    5 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    6 DVSC 10 4 2 4 14
    7 Vasas Kubala Akadémia 10 4 1 5 13
    8 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 3 3 4 12
    9 ETO FC Győr 10 3 2 5 11
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 10 3 1 6 10
    11 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    12 UTE 10 1 1 8 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 10 6 3 1 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 3 1 21
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 Illés Akadémia 10 4 3 3 15
    5 MTK Budapest 10 4 3 3 15
    6 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 10 4 3 3 15
    7 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    8 ETO FC Győr 10 3 4 3 13
    9 DVTK 10 2 3 5 9
    10 Fehérvár FC 9 2 1 6 7
    11 DVSC 9 1 4 4 7
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 1 2 7 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 11 6 3 2 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 2 2 20
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 DVSC 10 5 2 3 17
    5 MTK Budapest 10 5 0 5 15
    6 PMFC 10 5 0 5 15
    7 ETO FC Győr 10 4 3 3 15
    8 ZTE FC 10 4 2 4 14
    9 Ferencvárosi TC 10 3 4 3 13
    10 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 2 2 6 8
    12 DVTK 11 2 0 9 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 11 8 2 1 26
    2 Ferencvárosi TC 11 5 4 2 19
    3 DVSC 11 5 4 2 19
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 5 3 3 18
    5 ZTE FC 11 5 1 5 16
    6 ETO FC Győr 11 4 2 5 14
    7 BUDAPEST HONVÉD FC 11 3 5 3 14
    8 Illés Akadémia 11 4 1 6 13
    9 DVTK 11 4 1 6 13
    10 Gödöllői SK 11 4 1 6 13
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 11 3 2 6 11
    12 Vasas Kubala Akadémia 11 2 2 7 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 13 12 1 0 37
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 8 1 4 25
    3 DVTK 13 7 3 3 24
    4 ETO FC Győr 13 6 3 4 21
    5 Ferencvárosi TC 13 6 1 6 19
    6 DVSC 13 6 1 6 19
    7 Vasas Kubala Akadémia 13 4 2 7 14
    8 Illés Akadémia 13 3 4 6 13
    9 BUDAPEST HONVÉD FC 13 2 5 6 11
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 0 1 12 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 10 9 1 0 28
    2 EGER SE 10 8 1 1 25
    3 CSEPEL TC 10 8 0 2 24
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 6 2 2 20
    5 TIGRE HFC VASAD 10 5 1 4 16
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 4 2 4 14
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 10 4 1 5 13
    8 KECSKEMÉTI LC 10 4 0 6 12
    9 SALGÓTARJÁNI VSE 10 2 0 8 6
    10 GÖDÖLLŐI SK 10 1 0 9 3
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 9 9 0 0 27
    2 EGER SE 9 8 0 1 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 7 0 2 21
    4 BVSC-ZUGLÓ 9 5 1 3 16
    5 DVSC-DEAC 9 4 0 5 12
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 3 1 5 10
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 9 2 2 5 8
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 2 1 6 7
    9 FC HATVAN 9 1 3 5 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 8 0 0 24
    2 PAKSI SE 9 8 0 1 24
    3 SZEKSZÁRDI UFC 9 7 0 2 21
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 8 5 0 3 15
    5 DUNAÚJVÁROS PASE 10 4 1 5 12
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 8 4 0 4 12
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 7 3 0 4 9
    8 KELEN SC 9 2 0 7 6
    9 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    10 PÉCSI VASUTAS SK 7 0 0 7 0
    11 CSEPEL TC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 9 8 1 0 25
    2 SZEKSZÁRDI UFC 10 8 0 2 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    4 CSEPEL FC 9 6 0 3 18
    5 PAKSI SE 9 5 0 4 15
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 9 4 1 4 13
    7 TOLNA-MÖZS 9 4 0 5 12
    8 KELEN SC 9 4 0 5 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 8 1 0 7 3
    10 PÉCSI VASUTAS SK 9 1 0 8 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu