VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
A Vasas FC Duna Aszfalt TLC elleni győztes találkozója előtt a klub köszöntötte 70. születésnapja alkalmából a korábbi kiváló Vasas-labdarúgót és edzőt, Tóth Bálintot. A szakember a vasasfc.hu-nak adott interjújában elmondta, mennyire van jelen a foci a mindennapjaiban, kitért a Vasas Kubala Akadémián nevelkedő unokájára és fiatalokra, valamint a felnőtt csapat tavaszi szerepléséről is elmondta véleményét.
Február 11-én töltötte be a 70. életévét. Szép, kerek évforduló - milyen érzés volt, hogy a Vasas-stadionban köszöntötték Önt?
- Ezt követően gondoltam azt, hogy ez a 70 év elég nagy szám... Idáig nem foglalkoztam vele, napjainkban pedig nem szeretem, hiszen folyamatosan azt hallom a járványt illetően, hogy a 60 éven felüliek vigyázzanak magukra, mert veszélyeztetett korban vannak. Mindenesetre a közöntés az Illovszky Rudolf Stadionban egy csodálatos érzés volt számomra. A régi barátok, játékosok is megjelentek a VIP-teremben, legalább 80-90-en voltak, nagyon szép meglepetés volt! Természetesen szűk családi körben is összegyűltünk, egy napon tartottuk az ünneplést a feleségemmel, aki szintén februárban született, négy nappal később, mint én. Mindig is a család volt az első, így nőttünk fel, és ha azt a szót hallom, hogy Vasas, akkor is az első szó, ami eszembe jut: család. Nagyon erősen kötődik nálunk mindenki a Vasashoz, hiszen a feleségem a Kamarás-családból származik, a legendás kapus lánya, a sógorom ifj. Kamarás Mihály is a Vasasban játszott, csakúgy, mint a fiam, Krisztián, jelenleg pedig unokám, a 9 éves Máté a Vasas Kubala Akadémián nevelkedik.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Vasas és a labdarúgás is átszövi az életét. Mennyire van jelen maga a foci a mindennapjaiban?
- Folyamatosan, több fronton is! Interneten keresztül rendszeresen tartom a kapcsolatot a játékosokkal, közben edzősködöm a Hegyvidék U19-es és U17-es együtteseinél Rácz Krisztiánnal együtt. Foci nélkül nincs élet! Normális esetben a mindennapjaim a család és a munka körül forognak, Máté unokámat ha lehet, én viszem edzésre. Mindig igyekszem nézni a tréningjeit, olykor a kerítésen kívülről, olykor közelebbről. Esténként megyek az én edzéseimre, ez kielégíti a lelkemet.
Tehát az unokája is jó barátságban van a labdával, ez pedig külön öröm egy ilyen tradíciókkal bíró családban. Mik az erősségei a kissrácnak?
- 2010 decemberében született Máté, a korosztályának megfelelően még egy picikét soványabb és kisebb, de nagyon nagy harcos. Egyet kértem tőle, amikor odakerült a Vasas Kubala Akadémiára: "Mátéka, küzdj, harcolj, mert a mai labdarúgás nemcsak a technikai tudásról szól. Ha elveszítetted a labdát, azonnal próbáld visszaszerezni!". Apósom, Kamarás Mihály a Vasas kiváló kapusa volt. Időnként észreveszem az unokámnál, hogy beáll a kapuba és milyen mozdulatai vannak.. Csodálkozunk Krisztián fiammal, mert senki nem tanította neki, hogyan gördüljön le, hogyan fogja a labdát. Úgy tűnik, megmozdult a genetika! Véletlenül sem szeretnénk befolyásolni, hogy milyen posztot válasszon, ezt majd az idő eldönti. Elképesztő alázat van benne, kívülről fújja a Vasas játékosait. Ez számomra nagyon nagy boldogság, mert alázat nélkül ezt a játékot kizárt dolog, hogy magas szinten lehessen űzni. Külön öröm lenne, ha neki is sikerülne bemutatkoznia majd a felnőtt együttesben. Nagyon kevés példát lehet mondani arra, sőt, lehet egyedülálló, hogy egy családot négy generáción keresztül képviseljen valaki egy csapatnál.
Említette, hogy a Vasas Kubala Akadémia edzéseit, mérkőzéseit látogatja. Az NB II-es együttesünket mennyire követi figyelemmel?
- Ha tehetem, megyek a mérkőzésekre, sőt néhány edzést már meg is néztem titokban, pusztán kíváncsiságból. Főként edzői szemmel figyelem a találkozókat, amikor kimegyek egy-egy Vasas-meccsre, nem pedig szurkolóként. Ahogy kijönnek a játékosok melegíteni, én már edző vagyok. Nem tudok megváltozni! Ugyanígy van a tévé előtt is, nem igazán szeretek társaságban meccset nézni. Akarom látni, hogyan gondolkodik az edző, mit csinál a csapatával, mi az, amit nem vesz észre. Persze én könnyen beszélek, mert magasabban vagyok, jobb a rálátás a pályára, mégis mindez nagyon sok tanulsággal jár.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat érdekel: edzői szemmel mi a véleménye a tavaszi Vasas játékáról?
- Talán nem is feltétlenül Bene Ferenccel és az első csapattal kezdeném, hanem az előzményekkel és a háttérrel. Először is köszönet Jámbor Jánosnak, hogy hosszú éveken keresztül életben tartotta a csapatot. Azonban a jelenlegi tulajdonosokkal nagyon jó irányba indult el a klub. Rendkívül szimpatikus az a klubfilozófia, amit Nagy Miklós sportigazgatóként kialakított, illetve az a felfogás, amiben gondolkodik. Régen, az én időmben is megvolt a csapatok egymásra épülése, ez most végre újra megszületett. Nagy Miklós ennek a vezéralakja, és ezt egyáltalán nem udvarlásból mondom, hanem szakmai szempontból. Az állandóság mindennél fontosabb: egy gyerek ott nevelkedik a Vasasban és lépked előre a ranglétrán, az csodálatos dolog. Emlékszem, amikor én a felnőtt csapathoz kerültem, bekopogtam az öltöző ajtaján, majd beléptem oda, ahol Mészöly, Ihász és Puskás öltözött. Köszöntem, hogy "csókolom". Nagy zsiványok voltak, de mondták azonnal, hogy tegezzem őket, befogadtak rögtön. Ismertek, hiszen akkoriban Illovszky Rudolf bácsinál a felnőtt játékosoknak kötelező volt megnézniük szombat délelőtt a serdülő és ifi meccseket. Ezek a folyamatok most újra jó kézbe kerültek, és ha ez nagyon hosszú ideig így fog működni, akkor csodákra lehet képes Nagy Miklós.
Az utóbbi hónapokban a bajnokságban is láttunk előrelépést, már harmadik helyen áll a csapat. Mit gondol, a szurkolók többsége osztja a véleményét abban, hogy jó úton halad a klub?
- Nagyon jó választásnak tartom Bene Ferenc kinevezését. Nemcsak azért, mert a játékosom volt a Vasasban két évig, hanem azért is, mert egy rendkívül értelmes, tanult fiatalember, aki ráadásul futballista családból származik. Mellette Tóth Andris egy igazi Vasas-legenda, ezt nyugodtan mondhatom rá. Az a hozzáállás, ami részéről játékosként és edzőként is megmutatkozik, az példaértékű. Nagy Miklós az ő kinevezésükkel behozta a Vasas-szellemiséget az első csapat padjára, ami rendkívül fontos. Természetesen az edző akkor dolgozik jól, ha eredményes, a többi mind mese. Most pedig van eredmény, ráadásul közben szépen építgetik is a csapatot. Azonban sajnos ebben a rohanó világban minderre szinte alig van idő, türelmetlenek az emberek, türelmetlenek a szurkolók. Azt gondolom, hogy mindenképpen türelmet kell adni a szakmai stábnak, hiszen az állandóság az egyik legfontosabb eleme a jövő építésének. A szakmai stáb kialakította a csapat tengelyét, ami szintén a legfontosabb elemek közé tartozik, köréjük gyűjtik azokat a tehetséges gyerekeket, akik arra érdemesek. Mindezt harmadik hónapja mi, szurkolók is saját szemünkkel tapasztaljuk, így biztos vagyok benne, hogy ezen az úton haladva nagyon szép jövő elé néz a klub!
2020.03.26. 16:34
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu