VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Főoldal > HÍREK > 2014 > Szindikátusi nap Dorogon
Az alábbiakban a Dorogon megrendezésre kerülő szindikátusi nap beszámolója olvasható.
A szakmai programunknak megfelelően az együttműködő sportszervezetek a Dorog FC meghívásának tettek eleget 2014.10.06.-án a Buzánszky Jenő stadionban.
A kihelyezett program iránt jelentős érdeklődés mutatkozott, amit a résztvevő vezetők, edzők szép számú megjelenése bizonyított.
A program a Dorog FC múltját bemutató klubhelyiségben kezdődött, ahol az egyesület ügyvezetője adott tájékoztatást a labdarúgás szerepéről a város múltjában és jelenében.
Kiemelte, hogy a Dorog meghatározó egyesülete volt a magyar NB.1 osztályának, olyan kiválóságokkal, mint Buzánszky Jenő, Ilku István, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos.
Tette ezt a teljesség igénye nélkül. Egy váltakozó, helyenként hektikus időszak után ma már arról számolhat be, hogy 2011 után rendeződtek a csapat körüli viszonyok, ami megalapozta, hogy a klub merészebb terveket szőjön.
A szakmai tájékoztató kiemelte az utánpótlás jelentőségét a klub életében.
A szakmai igazgató a szenzitív időszakokra épülő szakmai programot vázolt fel, ami alapja lehet az utánpótlásban kitűzött céljaik elérésének.
A működéssel kapcsolatos kérdések kerültek megfogalmazásra, a jövőbeni alkalmazási lehetőségeinek kapcsán.
A gyakorlati bemutatót megelőzően program egyeztetés történt a kis korosztályok tornáit illetően.
Az U13 – as csapatok nagypályára segítő mérkőzéseinek kidolgozása feladat, amit a Vasas Kubala Akadémia vállalt fel.
A klubnál folyó szakmai munkáról adott számot az U10-11-es korosztályok edzés bemutatója.
Jól felépített és levezényelt, a gyerekek által fegyelmezetten, ugyanakkor kreatívan végzett feladat megoldásokat láttunk.
Tehetség jeleit magukon viselő gyerekek bemutatója a szakma elismerését váltotta ki. „Még, hogy nincsenek tehetségeink?”
Értékes napon vagyunk túl, amely megerősítette, hogy jó közösséggel, jó úton haladunk.
Gabala Ferenc
2014.10.07. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu