VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Elkezdődött a Vasas Kubala Akadémia és együttműködő partnereinek immár hagyományosnak mondható év végi program sorozata a kis korosztályos csapatok részvételével. / U 8-U 12 /.
Az őszi szakmai találkozók és edzésbemutatók az elméleti tudás képzésben történő sikeres alkalmazását kívánták segíteni, a VKLA játékfilozófiájának és edzésmódszereinek ismertetésével, átadásával.
Mivel a gyakorlati munka eredményességéről a gyerekek előrelépéséről a játék adhat számot, úgy ítéltük meg, hogy a tornákat az ünnepek közeledtével ismételten megrendezzük.
Ennek a torna sorozatnak első napján az U 8 – U 9 csapatok adhattak számot tudásukról. A két korosztály közel 200 fiatal labdarúgója jelent meg a mai napon, ami már magában is jelentős, mutatva a labdarúgás elfogadottságát a gyerekek körében.
A fiatalok négy pályán, két négyes csoportban kezdték a játékot, majd keresztjátékot követően helyosztókat játszottak. Minden csapat 5 mérkőzést játszott, átadva magát a játék örömének. A gyerekek mutatott teljesítménye az avatatlan szemnek is gyönyörködtető volt, mutatva, hogy a jövő tehetségei széles körben bontogatják szárnyaikat.
A szülők viselkedése kulturált volt, kimerült az érzelem dús szurkolásban.
A csapatvezetők, edzők elkötelezett viselkedése segítette a program sikeres lebonyolítását.
Várjuk a következő találkozást a Mikulás Kupán./ 2014.12.06 szombat 9.00/
Budapest, 2014.12.01
Gabala Ferenc
2014.12.02. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu