A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VFC Szurkolói ankétot tartott a Vasas FC

Négy éve várt ünnepélyes pillanatra került sor a kedd esti ankét kezdetén: Sinkovics Gábor, az est házigazdája, „első osztályú szeretettel” köszöntötte a szép számban megjelent szurkolókat a Illovszky Rudolf Stadion Baróti Lajos VIP termében. Ezt követően bemutatásra kerültek az ankét meghívott vendégei: a pódium közepén Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója, jobb oldalán Kuttor Attila, a Vasas FC vezetőedzője ült, bal oldalán az újonnan megalakult NB III-as keret vezetőedzője, Harmati Tamás foglalt helyet. A Vasas FC két nyáron érkezett játékosa, Géresi Krisztián és Baráth Botond, illetve a bajnokcsapat két középpályása, Pátkai Máté és Szilágyi Szabolcs vett részt az eseményen.

A Vasas Szurkolói Klub képviseletében Pánti Tamás üdvözölte a megjelenteket. Rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a Vasas FC-vel folytatott sikeres együttműködés eredményeként a tavalyi szezonbérletek megújítása és az új bérletek értékesítése is jó ütemben halad, hiszen közel 700 bérlet talált eddig gazdára, illetve az új szezontól érvényes, gyermekekre vonatkozó korhatár 6 évről 14 évre való felemelésének is rendkívül pozitív visszhangja volt a szurkolók körében. Pánti Tamás emlékeztette a jelenlévőket, hogy a „12. játékosra” az idény során még nagyobb feladat hárul, ezért biztatott minden szülőt és gyermeket, hogy bátran vegyenek részt a kapu mögötti szervezett szurkolásban. Háromgyermekes Vasas-drukker édesapaként saját tapasztalatait tudta megosztani azzal kapcsolatban, a Vasas-táborban buzdítani a csapatot milyen emlékezetes élmény minden családtag számára.

Nagy Miklós sportigazgató nyitóbeszédében a legnagyobb hangsúlyt a köszönetnyilvánításra helyezte, elmondása szerint a szurkolói közösség ereje elengedhetetlen volt a bajnoki cím megszerzésében, melyért a játékosok és a vezetőség is köszönettel tartozik. A Vasas FC vezetőedzője, Kuttor Attila is köszöntötte a megjelenteket, beszédében kiemelte a tavalyi szezonban is megtapasztalt „csapat-szurkoló egység” fontosságát, mely megteremtette azt a klub körüli atmoszférát, amiben sikeresen tudták munkájukat végezni. Az NB III-as együttes megalakulásának eredményeként Harmati Tamás a Vasas FC II vezetőedzői szerepében mutatkozhatott be a szurkolóknak. Beszédében kiemelte az első és második keret közötti szoros együttműködés jelentőségét, illetve szót ejtett arról is, hogy eddigi tapasztalatai alapján az első csapat sikerének érdekében nagyon fontos szerep hárul majd a Vasas FC II-re is.

A Vasas FC új érkezői közül Baráth Botond és Géresi Krisztián az ankéton hamar megtalálták a közös hangot a szurkolókkal. Jó hangulatú bemutatkozásuk során kiemelték, az öltözői közösségbe való könnyű és gyors beilleszkedésük nagyban hozzájárult a felkészülésben elvégzett eredményes munkához. Pátkai Máté elmondta, nagyon várta már az élvonalban való újbóli bizonyítási lehetőséget, s hozzátette, egy sikeres kupaszereplésben is erősen bízik. Rutinos középpályásunkhoz hasonlóan a 18 éves tehetséges fiatal, Szilágyi Szabolcs is kiemelte, hogy az elmúlt években mindenki az elsőosztályú szereplést várta, ez a várakozás pedig még inkább sikeréhessé tette a csapattagokat.

A meghívott vendégek felszólalásai után következhettek a szurkolói kérdések, melyekre kivétel nélkül válaszoltak a megszólított csapat- és stábtagok:

- Az első szurkolói kérdés rögtön megteremtette a bizakodó légkört a teremben. Kuttor Attila vezetőedző válasza azon érdeklődésre, hogy esélyes-e a dobogós helyezés az idény végén, diplomatikusan annyit válaszolt, hogy bár ígéretet erre vonatkozóan nem tehet, és a csapat filozófiája szerint mindig csak a következő 3 pont begyűjtése az elsőszámú cél, természetesen ő is bízik a lehető legjobb helyezés elérésben. A csapat jövőbeli játékstílusáról elmondta, hogy az előző idényben a statisztikailag is alátámasztható domináns mezőnyjáték továbbfejlesztése a cél, és bár az NB I-ben ez sokszor kisebb fölénnyel valósítható csak meg az erősebb játékerőt képviselő együttesek ellen, a csapat taktikai felfogásában a labdabirtoklásra való törekvés ezután is központi szerepet fog kapni.

- A Vasas Kubala Akadémia munkáját és a fiatal játékosok szerepét érintő kérdésekre Nagy Miklós részletes válaszokat adott. A sportigazgató elmondta, a fiatalok – hosszú távon történő – beépítése az NB I-es csapatba az Akadémia egyik legfontosabb küldetése, ezért továbbra is nagy a bizalom a Vasas utánpótlásképzésében. Azonban akár a nemzetközi színtéren, úgy Magyarországon is a jelentős kihívás az utánpótlás-játékosok felnőtt futballba integrálása, erre megoldásként – a szövetségi szabályzatok adta lehetőséggel élve – a Vasas FC létrehozta NB III-as második csapatát, illetve kooperációs szerződést kötött a másodosztályú Dorogi FC együttesével. A megállapodás célja, hogy az utánpótlásból szintet lépő játékosok lépcsőzetesen tudják a felnőtt futball sajátosságait elsajátítani, és a folyamatos játéklehetőségnek köszönhetően hatékonyan fejlődjenek első osztályú játékossá. A Vasas FC kapujában álló fiatalok létszámáról elmondta, hogy a napokban 4 utánpótlás-játékossal kötöttek profi szerződést, melyről a klub hamarosan bővebb tájékoztatást fog nyújtani, míg jelenleg – folyamatos fejlődésük érdekében – több tehetséges fiatal is kölcsönben szerepel. Kuttor Attila a kérdéskörhöz hozzátette, hogy a csapat összeállításánál az eredményességnek kell a középpontban állni, és kizárólag a tapasztalt és a fiatal játékosok kiegyensúlyozott aránya mellett lehet a tehetségeket beépíteni a csapatba. Arra a kérdésre, hogy az MLSZ megújult, fiatal játékperceket szaporítani hivatott kvótát mely játékosok fogják teljesíteni, Nagy Miklós elmondta, hogy a tavalyi idényhez hasonlóan a fiatalok mindegyikének fontos szerepe lesz a csapatban.

- A felkészülési időszakot illetően a szurkolók csalódottságukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az edzőmérkőzések egy részét zárt kapuk mögött játszotta a csapat. Sportigazgatónk válaszában elmondta, hogy a zárt kapus találkozók hátterében többféle ok állt: egyrészt az ellenfelek álláspontját is figyelembe kell venni, másrészt volt olyan létesítmény, ahol biztonsági szempontból nem volt megoldható a szurkolók fogadása, illetve bizonyos racionális, sportszakmai döntések következtében is kénytelen volt a csapat a szurkolókat nélkülözve játszani, hiszen a felkészülés során olyan taktikai variációk és stratégiai hadrendek kipróbálása zajlik, melyeknek felfedése a teljes versenymezőny számára helyzeti előnybe hozhatja ellenfeleinket a Vasas elleni mérkőzéseken. A fenti témakörrel kapcsolatban ellenvélemény is elhangzott, a csalódott szurkolók mellett – a szakmai indokokat elfogadva – többen is kifejezetten támogatták a felkészülési mérkőzések zárt kapus jellegét.

- A 2022-2023-as szezont illetően elhangzott azon szurkolói kérdés, lesz-e lehetőség szervezett körülmények között utazni az idegenbeli mérkőzésekre. A szervező VSZK képviselői válaszukban elmondták, a transzfer lehetősége azért szűnt meg az utóbbi időben, mert nem lehetett azt gazdaságosan működtetni, de amennyiben elegendően igény mutatkozik az új szezonban ennek újraindítására és fenntartható üzemeltetésére, úgy a közös utazás lehetősége újra elérhető lesz.

- Nagy érdeklődés övezte második számú csapatunk bajnoki mérkőzéseit is. Arra a kérdésre, hogy milyen célkitűzéssel vág neki a szezonnak a Vasas FC II, Harmati Tamás vezetőedző válaszolt. Kifejtette, hogy a csapat gerincét azon fiatalok adják, akik kiöregedtek az utánpótlás-korosztályokból, kiegészülve a legtehetségesebb 2005-ben született játékosokkal. A harmadosztályú szereplésnek különösen fontos hatása lesz a legfiatalabb kerettagok fejlődésére, hiszen sok játékosnak ez lesz az első tapasztalata a felnőtt labdarúgásban. Fontos további szempont, hogy azon játékosok, akik kevesebb lehetőséghez jutnak az első osztályban, a második csapat által folyamatosan játékban lehetnek fejlődésük érdekében. A vezetőedző hozzátette, hogy bár az eredményesség nem szerepel az elsődleges célok között, mégsem szabad megfeledkezni arról, hogy a csapat bajnokságban való teljesítménye fontos visszajelzés a stábnak és a játékosoknak is, úgyhogy a győzni akarás és a lehető legjobb eredmény elérésére való törekvés nem lehet kérdés senki számára.

- Szurkolókat az a kérdés is foglalkoztatta, hogy a Vasas FC II hazai bajnoki mérkőzései melyik pályán kerülnek megrendezésre. A Fáy utcai edzőközpont füves edzőpályája megfelel az NB III-as kritériumoknak, így a szurkolók a jól ismert helyszínen, ingyenesen tekinthetik meg a csapat hazai mérkőzéseit. Amennyiben a bajnoki találkozók közül bármelyik meccsre az Illovszky-stadionban kerülne sor, úgy a bérlettel rendelkező szurkolók számára díjmentes lesz a mérkőzés megtekintése. Harmadik helyszínként felmerült a BVSC-pálya is, a 13. kerületi egyesülettel – pályabérléssel kapcsolatban – együttműködési megállapodást kötött a Vasas Futball Club. Ez utóbbi kérdést Nagy Miklós sportigazgató Sinkovics Gábor felvetésére azzal egészítette ki, hogy nem kizárt, miszerint a második csapat vagy valamely utánpótlás korosztályunk hazai bajnoki mérkőzése a jövőben bevonható legyen az NB I-es meccsnapi élménybe, így az Illovszky Rudolf Stadionba kilátogatók akár egy alsóbb osztályú Vasas mérkőzéssel hangoljanak az NB I-es összecsapásra. A kérdéskörnek természetesen számos feltétele van, így annak lehetséges kidolgozása kizárólag az ide vonatkozó szabályzatok szigorú betartásával lenne lehetséges.

- A felvetett ötlet valamelyest hasonlít a témakörben elhangzott másik szurkolói érdeklődésre, miszerint a sajtóban megjelent kettősrangadók visszatérésének van-e valóságalapja. Sportigazgatónk válaszában kifejtette, nem titok, hogy ennek ötlete felmerült a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hiszen a média kiemelten foglalkozott a lehetőséggel, így az érdeklődés ismert a közvélemény számára. Azonban ennél többről egyelőre nem eshet szó, ha csak az nem, hogy a Vasas Futball Club maximálisan támogatja a kezdeményezés ötletét.

- Ádám Erik, a Vasas FC marketing vezetője a résztvevők érdeklődésére a szurkolói ajándéktárgyak vásárlási lehetőségeivel kapcsolatban pozitív válasszal szolgált. Elmondta, az anyaegyesülettel folytatott tárgyalások sikeresen zajlanak annak érdekében, hogy a termékek palettája és a meccsnapi személyes vásárlási lehetőség bővüljön.

- Nagy Miklós sportigazgató arra a felvetésre is választ adott, hogy a klub tervez-e jótékonysági mérkőzést, vagy egyéb gyűjtést rendezni egykori legendánk, Müller Sándor gyógyulásának érdekében. Hangsúlyozta, hogy a klub minden hasonló esetben szerepet vállal és jelenleg is folyamatban vannak ilyen irányú lépések, de a Vasas Szurkolói Klub részéről Pánti Tamás elnökségi tag is elmondta, hogy a VSZK korábban 800 ezer forintot ajánlott fel Müller Sándor gyógyítása érdekében, idén pedig arra törekednek, hogy olyan támogatási formát találjanak, ami hosszú távon is segíti a korábbi labdarúgó gyógyulását.

- Az ankéton szóba kerültek a létesítmény korlátai, a szurkolók és a klub számára egyaránt hiányzó kiszolgáló helyiségek, illetve a még mindig kevés számú pálya kérdései. Nagy Miklós sportigazgató beszélt a pályaépítési tervekről, mely a Fáy utcai terület adottsága és maximális kihasználtsága miatt nehézségekbe ütközhet, azonban kiemelte, hogy a Vasas Kubala Akadémia viszont 15 éves bérleti szerződést kötött a Csatornázási Művek sporttelepével annak érdekében, hogy a Vasas további pályákat tudjon építeni.

- A nézőszámok kapcsán Nagy Miklós sportigazgató elmondta, a klubot örömmel töltené el, ha a hazai mérkőzéseken megtelne az Illovszky-stadion, melynek véleménye szerint ideális a mérete. Kifejezetten szép emlékként idézte föl az előző idényből a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen, valamint a Soroksár SC elleni szezonzáró találkozón tapasztalható szurkolói támogatást. Bár utóbbi találkozó rosszul indult, mégis az együttes erejét mutatta, hogy hátrányból is felállt és a szurkolók példaértékűen kiálltak a csapat mellett, ami nélkül nem sikerülhetett volna visszahozni a meccset, a lefújás után pedig nagyszerű közös ünneplés volt, ami mindenki számára örökké emlékezetes maradt. Az NB I-re vonatkozóan kitért arra, hogy az Illovszky-stadionban valódi otthonunk van, szakmai szempontból nagyon jó eredményeket tudtunk elérni az előző kiírásban, a klub célja ezt folytatni az NB I-ben is.

- Volt szurkoló, aki arra volt kíváncsi, hogy bizonyos játékosok milyen okból – esetleg magatartásbeli problémák miatt – kerültek ki a felnőtt csapat első keretéből. Erre a kérdésre válaszolva Kuttor Attila vezetőedző elmondta, határozott elképzelése van a futballról és mindig azokat a játékosokat keresi, akik ebben a tekintetben hozzá tudnak tenni a csapat teljesítményéhez. Megerősítette, hogy a labdarúgók mellőzése mellett szakmai okok szóltak, az érintettekkel pedig személyesen megbeszélték, miért nem kerettagok. Nagy Miklós sportigazgató a fentieket kiegészítette azzal, hogy a játékosok megfelelő ajánlat esetén szabadon távozhatnak.

A kétórás párbeszéd során szurkolók elmondása szerint kielégítő válaszokat kaptak kérdéseikre, az ankét végén minden résztvevőnek lehetősége nyílt még kötetlen keretek között néhány személyes gondolatot, biztatást megosztani a csapat és a szakmai stáb tagjaival, illetve a közös fényképek sem maradtak el a meghívottakkal.

2022.07.28. 13:25

Vissza

  •   M GY D V P
    1 GYULAI TERMÁL FC 17 12 3 2 39
    2 TISZAKÉCSKEI LC 17 11 3 3 36
    3 ESMTK 17 10 5 2 35
    4 VASAS FC II. 17 11 1 5 34
    5 MONOR SE 17 9 5 3 32
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 17 10 1 6 31
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 17 8 3 6 27
    8 CSEPEL SC 17 6 4 7 22
    9 MARTFŰI LSE 17 6 3 8 21
    10 BKV ELŐRE 17 5 4 8 19
    11 TISZAFÖLDVÁR SE 17 4 5 8 17
    12 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17 3 8 6 17
    13 SZOLNOKI MÁV FC 17 4 3 10 15
    14 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 17 3 4 10 13
    15 PÉNZÜGYŐR SE 17 3 3 11 12
    16 METON-FC DABAS SE 17 1 5 11 8
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 8 2 0 26
    2 DVTK 10 6 3 1 21
    3 MTK Budapest 10 5 2 3 17
    4 BUDAPEST HONVÉD FC 10 5 2 3 17
    5 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    6 DVSC 10 4 2 4 14
    7 Vasas Kubala Akadémia 10 4 1 5 13
    8 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 3 3 4 12
    9 ETO FC Győr 10 3 2 5 11
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 10 3 1 6 10
    11 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    12 UTE 10 1 1 8 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 10 6 3 1 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 3 1 21
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 Illés Akadémia 10 4 3 3 15
    5 MTK Budapest 10 4 3 3 15
    6 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 10 4 3 3 15
    7 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    8 ETO FC Győr 10 3 4 3 13
    9 DVTK 10 2 3 5 9
    10 Fehérvár FC 9 2 1 6 7
    11 DVSC 9 1 4 4 7
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 1 2 7 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 11 6 3 2 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 2 2 20
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 DVSC 10 5 2 3 17
    5 MTK Budapest 10 5 0 5 15
    6 PMFC 10 5 0 5 15
    7 ETO FC Győr 10 4 3 3 15
    8 ZTE FC 10 4 2 4 14
    9 Ferencvárosi TC 10 3 4 3 13
    10 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 2 2 6 8
    12 DVTK 11 2 0 9 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 11 8 2 1 26
    2 Ferencvárosi TC 11 5 4 2 19
    3 DVSC 11 5 4 2 19
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 5 3 3 18
    5 ZTE FC 11 5 1 5 16
    6 ETO FC Győr 11 4 2 5 14
    7 BUDAPEST HONVÉD FC 11 3 5 3 14
    8 Illés Akadémia 11 4 1 6 13
    9 DVTK 11 4 1 6 13
    10 Gödöllői SK 11 4 1 6 13
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 11 3 2 6 11
    12 Vasas Kubala Akadémia 11 2 2 7 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 13 12 1 0 37
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 8 1 4 25
    3 DVTK 13 7 3 3 24
    4 ETO FC Győr 13 6 3 4 21
    5 Ferencvárosi TC 13 6 1 6 19
    6 DVSC 13 6 1 6 19
    7 Vasas Kubala Akadémia 13 4 2 7 14
    8 Illés Akadémia 13 3 4 6 13
    9 BUDAPEST HONVÉD FC 13 2 5 6 11
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 0 1 12 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 10 9 1 0 28
    2 EGER SE 10 8 1 1 25
    3 CSEPEL TC 10 8 0 2 24
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 6 2 2 20
    5 TIGRE HFC VASAD 10 5 1 4 16
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 4 2 4 14
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 10 4 1 5 13
    8 KECSKEMÉTI LC 10 4 0 6 12
    9 SALGÓTARJÁNI VSE 10 2 0 8 6
    10 GÖDÖLLŐI SK 10 1 0 9 3
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 9 9 0 0 27
    2 EGER SE 9 8 0 1 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 7 0 2 21
    4 BVSC-ZUGLÓ 9 5 1 3 16
    5 DVSC-DEAC 9 4 0 5 12
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 3 1 5 10
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 9 2 2 5 8
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 2 1 6 7
    9 FC HATVAN 9 1 3 5 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 8 0 0 24
    2 PAKSI SE 9 8 0 1 24
    3 SZEKSZÁRDI UFC 9 7 0 2 21
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 8 5 0 3 15
    5 DUNAÚJVÁROS PASE 10 4 1 5 12
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 8 4 0 4 12
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 7 3 0 4 9
    8 KELEN SC 9 2 0 7 6
    9 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    10 PÉCSI VASUTAS SK 7 0 0 7 0
    11 CSEPEL TC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 9 8 1 0 25
    2 SZEKSZÁRDI UFC 10 8 0 2 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    4 CSEPEL FC 9 6 0 3 18
    5 PAKSI SE 9 5 0 4 15
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 9 4 1 4 13
    7 TOLNA-MÖZS 9 4 0 5 12
    8 KELEN SC 9 4 0 5 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 8 1 0 7 3
    10 PÉCSI VASUTAS SK 9 1 0 8 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu