A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Tisztesen helytállt Szlovéniában a Kubala Akadémia

Az 5. helyen végzett U21-es csapatunk a szlovéniai Ljubljanában rendezett nemzetközi ifjúsági labdarúgó-tornán. Mint utólag kiderült: már az első meccsünkön a végül tornagyőztes FK Željezničar csapatával kellett összemérnie erejét Késedi Gábor együttesének. A szarajevói alakulat szerzett vezetést, majd a Kubala Akadémia látványos feljavulásának köszönhetően még az első félidőben sikerült az egyenlítés. A második félidőben ismét a bosnyák csapat szerzett gólt, és a kialakult eredményen már nem tudott változtatni a Kubalás csapat.

A második meccsen az NK Olimpija elleni összecsapás következett. A mérkőzésen végig aktívabb volt a Kubala Akadémia különítménye, azonban a sok-sok kihagyott ziccer és a mezőnyfölény – ahogyan az ilyenkor az a futballban történni szokott – megbosszulta magát. A szlovének szereztek gólt, ezzel beállítva az 1–0-s, vereséget jelentő végeredményt.

A szombati napon lejátszott mérkőzések után egy kellemes Ljubljana-i városnézés szerepelt az U21-esek programjában. A rekreációs célú tevékenység jót tehetett a csapattal, hiszen a második napon, az 5. helyért vívott meccsen sima, 4–0-s Kubalás siker született. „Lehetett volna több is” – jellemezte a meccset sejtelmesen Kézdi Péter, a csapatot elkísérő akadémiai menedzser. A torna lebonyolításáról elmondta, hogy nagyon jól szervezett sportrendezvényen vehetett részt a Vasas Kubala Akadémia.

A rend kedvéért: a döntőben az FK Željezničar 1–0-s gólkülönbséggel győzedelmeskedett az HNK Rijeka ellen. A 3. helyért vívott összecsapáson a Crvena Zvezda a rendes játékidő után büntetőkkel „fektette két vállra” az NK Olimpiját.

A Kubala Akadémia gólszerzői: Zoltay Marcell, Lesták Milán, Forgács Bence, Vogel Márk (2).

 

Az alábbiakban Késedi Gábor részletes elemzése olvasható:

37.Marjana Rozanca Emléktorna

2013.szeptember 28-29.

Ljubljana

Rendező: ND Slovan Ljubljana

Résztvevő csapatok:

ND Slovan, Olimpija Ljubljana, Crvena Zvezda, NK Rijeka, FC Zeljeznicar, Vasas Kubala Akadémia

Egy nagy hagyományokkal rendelkező, idén 100 éves egyesület, nagy múltra visszatekintő szuper tornáján vettünk részt a hétvégén. Ebben a klubban nevelkedett többek között Samir Handanovic is, az Inter kapusa, hogy a jelen sztárjai közül említsek egyet. A tornán részt vett már a Bayern München, Nottingham Forest, Ajax Amsterdam és a Dinamo Zagreb is.

Péntek reggel edzést tartottunk a csapattal a Fáy utcában. Az U21-es csapat kerete jelentősen módosult. A felnőtt keret tagjait nem vihettük magunkkal a tornára, csak Marcsek Ákos tartott velünk, a 94-es születésű kerettagok, a betegek és sérültek szintúgy otthon maradtak. Az U18-as csapat játékosaival töltöttük fel a keretet. Hesz Olivér, Kubicza Patrik, Forgács Bence, Vogel Márk, Győr Adrián, Szilágyi Máté jött velünk, illetve végre játék lehetőséghez tudtuk juttatni az igazolással még nem rendelkező Márk Vernert és a hosszú sérülésből felépülő Simon Krisztiánt. Kb 6 és fél óra utazás alatt értünk ki Ljubljanába. Egy Hotelt, egy Hostelt és egy Wellness központot foglalt magába az az épület együttes, ahol a vendéglátóink elszállásoltak minket. Este egy nagyon szuper helyre vittek minket vacsorázni,ahol hatalmas adagokkal halmoztak el minket. Rövid eligazítás, majd 22.30-as takarodó fért a programba be. Másnap reggel 7.30-kor keltünk, utána reggeli, majd irány a pálya, ahol a bosnyák FK Zeljeznicar csapatával mérkőztünk meg először. A mérkőzés előtt egy másik helyszínen gyorsan lezavartak a szervezők egy hangulatos megnyitót.

Vasas Kubala Akadémia – FK Zeljeznicar 1-2 (1-1)

Összeállítás:

Lékai S. – Lesták M., Kubicza P., Kis B., Marcsek Á. – Tóth Cs., Simon M., Gálfi L. – Zoltay M., Oláh L., Dorogi R.

Cs: Győr A., Kollár M., Simon K., Hesz O., Vogel M.

G: Zoltay M.

Edző: Késedi Gábor

2 x 30 perces meccsek. 5 csere engedélyezett. Felázott, de kiváló minőségű pálya. Több játékosunk nem rendelkezett megfelelő cipővel. A megnyitó miatt,csak nagyon kevés időnk volt a bemelegítésre és ez nem volt ideális. Ellenfelünk magához is ragadta a kezdeményezést. Az első 10 percben egyértelműen domináltak. Irányították a meccset. Sajnos egy elcsúszás miatt szabadon törhettek kapura, amit ki is használtak. Pár cipőcsere után magunkra találtunk. Az ellenfél pressingelni próbált, de szinte mindig kibújtunk a szorításból, egyre többet és egyre magabiztosabban támadtunk. Átvettük az irányítást. Egyértelművé vált a fölényünk. Nagyon jól játszottunk. Egészen parádés gólt rúgtunk. Lábról lábra ment a labda, végül Zoltay Marci fejezte be az akciót. A második félidőben ellenfelünk feladta a taktikáját és teljesen hátrahúzta a védelmi vonalát. Már nem akartak magasan védekezni és labdát szerezni. Egészen tömören védekeztek a kiváló fizikai felépítéssel rendelkező bosnyák játékosok. Nem nagyon találtunk réseket. Rengeteget birtokoltuk a labdát, de a 16-os környékén mindig fennakadtunk valahol a védelmi vonalon. Aztán 4 perccel a vége előtt egy szabadrúgást nagyon szabadon tudott megfejelni az egyik bosnyák fiú és a labda a kicsit megcsúszó Soma mellett szó szerint átvánszorgott a gólvonalon. Ez volt a bosnyák csapat első valamire való akciója a második félidőben. Nagyon dühítő volt.  Maradt a 2-1 és a keserű szájíz. 15 perc pihenés után következett a második mérkőzés.

Vasas Kubala Akadémia – Olimpija Ljubljana 0-1 (0-0)

Összeállítás:

Lékai S. – Marcsek Á., Hesz O., Kis B., Busa S. – Tóth Cs., Simon K., Gálfi L. – Zoltay M., Oláh L., Szilágyi M.

Cs: Győr A., Forgács B., Vogel M., Márk V., Lesták M.

Edző: Késedi Gábor

Nagyon rég nem láttam nemzetközi szinten jegyzett csapat ellen ennyire jól játszani bármilyen Vasast. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Nagyon szépen és gyorsan játszott a gárda. Rengeteg helyzetet dolgozott ki, de a legnagyobbakat se tudta kihasználni. Többször már csak a kapus volt hátra, de szinte az üres kapuba se tudtunk betalálni. Ellenfelünk semmit sem tudott tenni a játékunk ellen. Érezhető volt, hogy ismét, immár ezredszer nem lehet ennyi helyzetet büntetlenül kihagyni!!! Persze meg is történt a baj. A záró sípszó előtt kicsivel elrontottunk egy középpályás védekezést, majd az egyik szélsővédőnk rendkívül rosszul helyezkedett, a hazaiak csatára pedig nem hibázott. 0-1. A megmaradt kis időben nem tudtunk váltani és újat húzni. Ennél bosszantóbb vereséget nagyon ritkán látni. A mérkőzés után ebédeltünk, majd ebéd után sétálni mentünk a belvárosba. Este vacsora következett, majd szabad programot adtunk a srácoknak. Reggel jöhetett a következő mérkőzés. A másik csoportban mind a Rijeka, mind a Crvena megverte a rendező csapatot, így mi velük játszottunk. A csoportot egyébként nálunk a Zeljeznicar, a másik oldalon pedig a Rijeka nyerte.

Vasas Kubala Akadémia – ND Slovan Ljubljana 4-0 (3-0)

Összeállítás:

Lékai S. – Lesták M., Hesz O., Kubicza P., Marcsek Á. – Tóth Cs., Simon K., Forgács B. – Zoltay M., Szilágyi M., Vogel M.

Cs: Győr A., Márk V., Gálfi L., Kollár M., Busa S.

G: Vogel M.(2), Forgács B., Lesták M.

Edző: Késedi Gábor

Mivel minkét mérkőzésen jól játszottunk, de nem tudtunk jó eredményeket elérni, a csapat egyértelműen az ellenfél legyőzésére törekedett. Végre nagyon nagyon jól kezdtünk. Szinte megszámlálhatatlanul sok passzal operáltunk. Gyorsak voltunk és pontosak és rögtön az első percekben sikeresen lebontottuk az ellenfelet. Marcsek Ákos kiváló beadását fejelte be Forgács Bence. Pár percre rá Lesták Milán tekerhetett be szabadrúgást oldalról, ami meglepve a kapust a rövid oldalon utat talált a kapuba. Nem sokkal később Simon Krisztián fantasztikus indítását fejezte be zseniális módon Vogel Márk. 15 perc alatt vezettünk 3 góllal. Bármennyire is kértük a srácokat kicsit kiengedtek és veszítettek az előny birtokában a pontosságukból. Volt még helyzetünk, de már nem tudtunk úgy dominálni. A második félidőben vártuk, hogy folytassák a srácok a megkezdett folyamatot, de helyette inkább az ellenfél cukkolásával, buta külsőségekkel és felesleges dolgokkal foglalkoztak. Fegyelmezetlenül próbáltak eredményesek lenni. Élvezték a meccset nagyon, de nem jól közelítették meg a dolgot. Az utolsó 10 percben megint jó volt minden, akkor egyből tudtak is egy nagyon szép gólt rúgni ismét Vogel Márk révén. A könnyelmű időszak ellenére jól játszottak és magabiztosak voltak. Ennek nagyon örültünk. A 3.helyért zajló csatát bűntetőkkel a Crvena Zvezda nyerte meg, majd jöhetett a döntő, ahol a végig jobban játszó Zeljeznicar diadalmaskodott. Ha belegondolunk, hogy mi kb 10 perc kivételével végig jobbak voltunk a bosnyákoknál, akkor igazán sajnálhatjuk az elszalasztott lehetőséget… A helyzetkihasználásunk egészen gyengére sikerült az első két mérkőzésen. A játékunk minősége magas szintű volt. Védelmi pontatlanságok voltak megint, de már korántsem olyan nagy egyéni hibákat láttunk. Átlag alatti teljesítmény nem volt és ez jó dolog.  Ebéd után elindultunk hazafelé. Este 8 óra magasságában értünk a Fáy utcához. A vendéglátóinknak köszönünk mindent, a torna színvonalas volt, a szállás hangulatos volt, a kaják fantasztikusak voltak.

Gratulálunk srácok!

2013.09.30. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 GYULAI TERMÁL FC 17 12 3 2 39
    2 TISZAKÉCSKEI LC 17 11 3 3 36
    3 ESMTK 17 10 5 2 35
    4 VASAS FC II. 17 11 1 5 34
    5 MONOR SE 17 9 5 3 32
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 17 10 1 6 31
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 17 8 3 6 27
    8 CSEPEL SC 17 6 4 7 22
    9 MARTFŰI LSE 17 6 3 8 21
    10 BKV ELŐRE 17 5 4 8 19
    11 TISZAFÖLDVÁR SE 17 4 5 8 17
    12 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17 3 8 6 17
    13 SZOLNOKI MÁV FC 17 4 3 10 15
    14 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 17 3 4 10 13
    15 PÉNZÜGYŐR SE 17 3 3 11 12
    16 METON-FC DABAS SE 17 1 5 11 8
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 8 2 0 26
    2 DVTK 10 6 3 1 21
    3 MTK Budapest 10 5 2 3 17
    4 BUDAPEST HONVÉD FC 10 5 2 3 17
    5 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    6 DVSC 10 4 2 4 14
    7 Vasas Kubala Akadémia 10 4 1 5 13
    8 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 3 3 4 12
    9 ETO FC Győr 10 3 2 5 11
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 10 3 1 6 10
    11 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    12 UTE 10 1 1 8 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 10 6 3 1 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 3 1 21
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 Illés Akadémia 10 4 3 3 15
    5 MTK Budapest 10 4 3 3 15
    6 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 10 4 3 3 15
    7 Ferencvárosi TC 10 4 2 4 14
    8 ETO FC Győr 10 3 4 3 13
    9 DVTK 10 2 3 5 9
    10 Fehérvár FC 9 2 1 6 7
    11 DVSC 9 1 4 4 7
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 1 2 7 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 11 6 3 2 21
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 10 6 2 2 20
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 10 5 3 2 18
    4 DVSC 10 5 2 3 17
    5 MTK Budapest 10 5 0 5 15
    6 PMFC 10 5 0 5 15
    7 ETO FC Győr 10 4 3 3 15
    8 ZTE FC 10 4 2 4 14
    9 Ferencvárosi TC 10 3 4 3 13
    10 Illés Akadémia 10 3 1 6 10
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 10 2 2 6 8
    12 DVTK 11 2 0 9 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 11 8 2 1 26
    2 Ferencvárosi TC 11 5 4 2 19
    3 DVSC 11 5 4 2 19
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 5 3 3 18
    5 ZTE FC 11 5 1 5 16
    6 ETO FC Győr 11 4 2 5 14
    7 BUDAPEST HONVÉD FC 11 3 5 3 14
    8 Illés Akadémia 11 4 1 6 13
    9 DVTK 11 4 1 6 13
    10 Gödöllői SK 11 4 1 6 13
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 11 3 2 6 11
    12 Vasas Kubala Akadémia 11 2 2 7 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 13 12 1 0 37
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 8 1 4 25
    3 DVTK 13 7 3 3 24
    4 ETO FC Győr 13 6 3 4 21
    5 Ferencvárosi TC 13 6 1 6 19
    6 DVSC 13 6 1 6 19
    7 Vasas Kubala Akadémia 13 4 2 7 14
    8 Illés Akadémia 13 3 4 6 13
    9 BUDAPEST HONVÉD FC 13 2 5 6 11
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 0 1 12 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 10 9 1 0 28
    2 EGER SE 10 8 1 1 25
    3 CSEPEL TC 10 8 0 2 24
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 6 2 2 20
    5 TIGRE HFC VASAD 10 5 1 4 16
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 4 2 4 14
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 10 4 1 5 13
    8 KECSKEMÉTI LC 10 4 0 6 12
    9 SALGÓTARJÁNI VSE 10 2 0 8 6
    10 GÖDÖLLŐI SK 10 1 0 9 3
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 9 9 0 0 27
    2 EGER SE 9 8 0 1 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 7 0 2 21
    4 BVSC-ZUGLÓ 9 5 1 3 16
    5 DVSC-DEAC 9 4 0 5 12
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 3 1 5 10
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 9 2 2 5 8
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 2 1 6 7
    9 FC HATVAN 9 1 3 5 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 8 0 0 24
    2 PAKSI SE 9 8 0 1 24
    3 SZEKSZÁRDI UFC 9 7 0 2 21
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 8 5 0 3 15
    5 DUNAÚJVÁROS PASE 10 4 1 5 12
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 8 4 0 4 12
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 7 3 0 4 9
    8 KELEN SC 9 2 0 7 6
    9 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    10 PÉCSI VASUTAS SK 7 0 0 7 0
    11 CSEPEL TC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 9 8 1 0 25
    2 SZEKSZÁRDI UFC 10 8 0 2 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    4 CSEPEL FC 9 6 0 3 18
    5 PAKSI SE 9 5 0 4 15
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 9 4 1 4 13
    7 TOLNA-MÖZS 9 4 0 5 12
    8 KELEN SC 9 4 0 5 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 8 1 0 7 3
    10 PÉCSI VASUTAS SK 9 1 0 8 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu