VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U15-ös válogatottunk második nemzetközi mérkőzését játszotta Svájc ellen csütörtökön. Tóth Keve a második félidőben lépett pályára és bátran felvette a harcot a nála fizikálisabban erősebb svájciak ellen. Csapatunk sajnos az utolsó percben kapott góllal elvesztette a találkozót, azonban a két nappal korábban lejátszott 3:0-ra elvesztett találkozóhoz képest mindenképp előrelépés volt a csütörtöki összecsapás.
- Ezzel a teljesítménnyel már elégedett lehetek, a keddinél jóval tartalmasabb meccset játszottunk, egyénileg és csapatként is sokat javultunk - értékelt a mérkőzés után Pisont István. - Agresszívabban futballoztunk, több labdát szereztünk, a támadásainkban is volt veszély, sajnálom, hogy a legvégén kaptunk egy gólt, mert megérdemeltük volna a döntetlent. Hozzá kell tenni, hogy a futballistáink szinte felkészülés nélkül játszották le ezt a két meccset, a svájciak előttünk járnak csapatépítés terén. Ellenfelünknél játszott két alkatilag és tudásban is kiemelkedő futballista, az ő teljesítményük döntötte el ezt a találkozót is. Mi egy hosszabb út elején tartunk, a legfontosabb feladatunk, hogy a kiválasztás során tovább figyeljük, kik azok, akik meg tudnak felelni a nemzetközi szint elvárásainak ebben a korosztályban.
forrás: mlsz.hu
Tóth Kevének ezúton is gratulálunk, csak így tovább!
2012.09.21. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu