![menu](./img/menu.png)
U9 Szalmásy Tamás Emléktorna
2025. február 8., szombat 10:00
Sóstói Stadion műfüves csarnok
8000 Székesfehérvár, Csíkvári u. 10.
összeállítás: Ács, Kovács, Makutima, Rónai, Szegedi, Tóth, Vaskor
Hegedüs Patrik vezetőedző:
– Szombat délelőtt Székesfehérvárra utaztunk, ahol a Szalmásy Tamás emlékére megrendezett tornán szerepeltünk. A kiváló színvonalú, erős mezőnyben olyan csapatok ellen léptünk pályára, mint a Budapest Honvéd, az ETO FC Győr, az Illés Akadémia, az UTE, a ZTE, valamint a rendező Fehérvár FC, akik két csapattal is indultak. Örülök, hogy részt vehetünk minden évben ezen a magas szakmai értékkel bíró tornán. A gyerekeken már a bemelegítés során látszódott, hogy nagyon koncentráltak a megmérettetésre és minden mérkőzésen motiváltan léptek pályára. Rengeteg egyéni villanás jellemezte a srácok teljesítményét, amelyek eszméletlen cselekben, okos gólokban és bátor, harcias párharcokban nyilvánultak meg. Örülök, hogy az első szándék, mindig a mélységi játék keresésére, az ellenfél kapujának támadására irányult. Az egyéni játék mellett csapatszinten is kiemelkedő cselekedetet láttam tőlük, hiszen védekezésben több esetben is jól segítették ki egymást, valamint a támadások során kreatív átlós passzokkal, önzetlen átadásokkal hozták egymást helyzetbe. A támadózónában kicsivel higgadtabb döntésekkel több gólt is szerezhettünk volna. Az egésznapi produktivitáshoz, a harmadik helyezéshez az egész csapatnak gratulálok, valamint Szegedi Botondnak a torna válogatottja különdíjhoz. A szülőknek pedig köszönöm az elképesztő szurkolást, hiszen minden meccsen a “hajrá, Vasas” -tól zengett a csarnok, ami még nagyobb motivációt adott a srácoknak.
2025.02.12. 12:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu